FlameLand - Mert sosem vagy egyedül...

user1210346312060432861056b1da.jpg

Név: Grimmjow Jaggerjack.

Nem: Férfi.

Kor: Feltehetőleg, Divával egykorú, de valószínű, hogy idősebb. De amúgy huszonévesnek néz ki xD.

Történet: Grimmjow már szinte több száz éves. Hűen szolgálta Diva családját, és Divát is. Erős katona, mivel kiskorában korán elvesztette a szüleit, és ezáltal, mikor az idősebb katonák toboroztak Diva seregéhez embereket őt is elkapták. Rengeteg csatát túl élt, és Divának hála, cseppet sem öregszik. Múltját gyűlöli, főleg, mert úgy véli, a családja szándékosan hagyta magára, és mert a katonai kiképzések során, mindig mindenért meg kellett küzdenie, nem úgy, mint néhány előkelőbb helyről jött emberkének. Sokszor lenézték, és ezt gyűlölte a legjobban. Idővel, ahogy idősebb lett, és bebizonyította Divának, hogy alkalmas arra, hogy bekerüljön a csapatba, hűen szolgálta. Ahogy az évek teltek, látta a barátait, akik voltak, egytől egyig meghalni. Vérben úszott a táj. Valószínűleg innen ered a vérszomja, az ölni akarása. Ő az egyetlen katona, aki életben maradt az újak elődei közül. 

Tulajdonságok: Grimmjow egy igen érdekes espada. Nagyon makacs, és sokszor rettentően önfejű. Rengetegszer magánakciózik, és ha kedve tartja, ölni is megöl bárkit, nem számít hogy felnőtt, vagy gyerek-e az illető. Igen csak provokálni tudja az embereket, sokszor szeret sértéseket, és egyéb bunkó stílusú megjegyzéseket ejteni. Szereti lenézni az ellenfelét, ám a megítélése legtöbbször mindig igaz. Kiélvezi, hogy a rangja magasabb a többiekénél, és bármikor képes bárkinek nekiesni, ha kedve tartja. Hamar megered a nyelve, és képes beszólni mindenkinek.

Fegyver:  Egy különleges átlag katanája van, aminek a neve Pantera. A kardnak azért van neve, mivel a kardnak van egy lelke. Innen ered Grimmjow különleges ereje. A kardját igen ritkán használja, mivel azt csak azok ellen veti be, akik arra méltóak, és kibírták a pusztakezes támadásokat. Kardja fehér pengéből, világoskék keresztvasból, és fehéres- szürkés markolatból állt.

Mágikus erő: A kezéből vöröses fényt tud kilőni, amit „Cero” technikának neveznek. Kardjának ezen ereje hatalmas erővel ruházza fel, hiszen a Cero által eltalált személy, azonnal szénné porlad.

Kiskép:

user1210346312060432861056b1da.jpg 

 

    Menü
       
Világunk 
       Cikkek
    
   Szabályzat
       
Hirdető
       
Csere
  HotLinks
    
Vendégkönyv          
    
Linkcsere          
    
Szabályzat          
        
Igénylés          
    
Világunk
       

         Karakterek:

 Kiemelt oldalak:
     
x x
     x x x x x x x x x

 A FlameLandről

  >>>Az újságcikk<<<

>>Cselekményszálak<<

>>>Az ellenségekről<<<

 >>>LETÖLTÉSEK<<<

 >>> FL KASZTOK<<<

>>>Kasztok leadása<<<

 

Theme: Design,Média,Személyes
WebMiss: Shana
Design:Shana
Indulás:2006. 11.12.

 

 


 Világunk      Hirdető      Friss                                                       Navigation    Vendégkönyv    Szabályzat           

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lélekszámláló
Indulás: 2006-11-12
 
LD


Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros